Okostelefont karácsonyra? 5 modell 100 ezer körül

Anélkül is lehet erős középkategóriás mobilt vásárolni, hogy kisebb vagyont ráköltenénk. Öt márka készülékeit válogattuk össze, hogy bizonyítsuk: lehet 100 ezer forint alatt is jó mobilhoz jutni. A végső árak nagyban függnek a vásárlás helyétől, a válogatásban az összehasonlíthatóság kedvéért mindegyik készülék kártyafüggetlen. Ezért, ha még olcsóbban szeretnél vásárolni, nézz körül a szolgáltatók előfizetéses akciói között, például itt.

Samsung Galaxy A5 (2017)

Szép, letisztult, erős középkategóriás készülék a nagy múltú gyártótól. Idei modell, tehát a tavalyi csúcsmodellek néhány tulajdonságát is megkapta. Ezek között kifejezetten előnyös a víz- és porállóság, az IP68 szabvány szerint még a Balcsiba is lehet hajítani majd a fövenybe hengergetni büntetlenül. Strapabíró háza inkább matt, így szerencsére nem gyűjti úgy az ujjlenyomatokat, mint a tükör. A 16 MP-es szép képeket készít, az 5,2 inches full HD amoled kijelzője pedig csodás!

Ára: 90-95 ezer forint között

 galaxy-a5-2017-hero.jpg

Huawei P9 Lite  

Android 7.0  Nougat fut a P9 Lite-on, amit hátlapi ujjlenyomat-olvasóval, 12 MP-es fő és 8 MP-es előlapi kamerával szerelt fel a kínai gyártó. A 3000 mAh-s akksik másfél napig is bírják, ha nem járatod csúcsra a nyolc magos procit. Külleme inkább szögletes, karcsú, hátul üvegborítást kapott, elöl 5,2”-es IPS LCD panelt, ennek is szép a képe.

Ára: 62-70 ezer forint között

 arany-p9-lite-eleje.jpg

Xiaomi Mi Max 2

Ha egy olyan mobilt keresel, ami 100 ezer alatt van, és majdnem tablet, akkor a Mi Max 2 lesz a mobilod. Nézzünk, mi van benne! Először is 6,44 hüvelykes kijelző, ami picit hosszabb, mint 17 centiméter – tehát az operabálra használatos női táskába csak döntve fér már bele. Mindehhez 4 GB memóriát kapott, ami sok mindenre elég, nem sok játék, film fog szaggatni rajta. Felszerelték még USB-C csatlakozóval és ujjlenyomat-olvasóval. 64 és 128 GB-os tárhellyel kapható. A nagy kijelzőhöz alaposan indokolt a méretes, 5300 mAh-es akkumulátor.  

Ára:~ 95-98 ezer forint között

 sku_852468295_6.jpg

Iphone SE 32 GB

Kissé túlszaladt már a 100 ezres limiten az SE 64 GB-os változata. Így a 32-es került a listába. Az iPhone SE a 6-os kistesója is lehetne, legalább is ugyanaz a processzor hajtja. A szokásos iPhone küllemet örökölte, hozzá egy korrekt módon tenyérbe illő 4 inches retinakijelzőt. Fotó és videó fronton a 12 MP-es hátlapi kamera mellé sajnos csak egy gyengus (1,2MP) előlapit kapott. Edzett üveg a kijelzőn, a házon oelofob (azaz víztaszító) bevonat található, így szemerkélő esőben is ki fog tartani. Szintén rendelkezik ujjlenyomat-leolvasóval.

Ára: 105-125 ezer körül

 

1000.jpg

 

Honor 8 32GB

Elegáns és ultrafényes, tizensok rétegben polírozott teste 4 GB memóriát, 5.2”-es, Full HD kijelzőt, takar, Android 6.0 fut rajta. A 3000 mAh-es akksit csak a gyári töltővel lehet életre kelteni, viszont a gyorstöltés 10 perc alatt akár 2 órányi plusz használati időt is eredményez. Különlegessége többek között a beépített IR szenzor, aminek köszönhetően korrekt TV/Hifi távirányítóként működik. 12 MP-es duálkamerája telt és részletgazdag képeket készít, amihez számos manuális beállítási módot is használhatsz.

Ára: 105-120 ezer forint körül

A posztot a Telenor támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokaracsony.blog.hu/api/trackback/id/tr5713513465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.20. 10:36:07

Jó tippek, a Honor 8 árán sokat segít hogy ott az utód.

Szerintem érdemes megnézni a múlt évi zászlóshajókat, szép LG G5ösöket és Galaxy S7-eseket lehet kapni az amazonon 400 EUR alatt.

Zsíros Bödön 2017.12.25. 20:50:41

Régen a 100 ezres kategória volt a csilliárd.

Hello Karácsony, üdvözlünk olvasó!

 

A december és a közeledő karácsony a boldog pillanatok mellett rengeteg feladatot és stresszt is tartogat számunkra. A Hello Karácsony ebben segít hasznos tanácsokkal és kikapcsolódást kínáló élményekkel. Szeretnénk az itt megjelenő tartalmainkkal minden nap segítséget nyújtani abban, hogy egy kicsit könnyebb és boldogabb legyen ez a néhány hét, származzanak blogunkról, vagy épp az Indexről, foglalkozzanak gasztronómiával, esetleg technológiai újdonságokkal.

Nincs december karácsonyi kalendárium nélkül. Oldalunkra a Telenor ajánlatai miatt is érdemes visszajárni, hiszen minden nap egy új meglepetés várja az okoseszközök és az online világ iránt érdeklődőket! 

Erről írunk

süti beállítások módosítása