Tenyérnyi drónt karácsonyra: ezekből a típusokból érdemes választani

Pár éve még luxusterméknek számított, mára szinte bárkinek lehet, ráadásul egyre több funkciót képesek ellátni a drónok. Szállításra, hadászati célra is készülnek persze óriás gépmadarak, de a halandó emberek igényeire is gondolnak – például a szelfizésre, de a tulajdonost követő drónok, vagy a simán repülési célzatú „matchboxok” idén már jó helyre szálltak az újdonságok listáin.

c2e8ab5e-098d-46ae-bb5f-e3d239e006c31.jpg

Szelfibot helyet szelfidrón

2017 már nem a szelfibotról, hanem a szelfidrónokról szól, ebben a kategóriában szempillantás alatt ellepték a gyártók a piacot. Az önfotózásra készült kis gépek lényege, hogy olyan perspektívából és távolságról lőnek felvételeket, melyeket normál hosszúságú kézzel képtelenek lennénk elkészíteni. Persze az is jó megoldás lehet, ha egy fára kötözöd a telefonodat, de azért legyünk reálisak: ebből sosem fog igazán élvezhető kép születni.  Nem is beszélve az esetleges malőrökről, mint a sárba pottyanás és hídról leejtés.  

Célirányosan olyan eszközt érdemes választani, ami elfér tenyérben vagy zsebben is, a tulajdonos körül repked, és mobilról tudjuk irányítani. Így igazán bele fog férni a képbe egy nagyobb csoport panorámával együtt is, míg a képernyőn láthatod és irányíthatod távolról a képbeállítást.

air_selfie.jpeg

Nem hagyományos verziók

Az AirSelfie pici és lapos, olyannyira, hogy belefér a mobilod tokjába. Teljesen úgy néz ki, mint egy sci-fi szállítóeszköz.

A Hover egy VHS videokazetta méretű drón, könnyített testtel, az akksi középen helyezkedik el. Borzasztó jól néz ki, és nagyon egyszerűen működik. 4K-s felbontásban videóz, automatikusan követ, bármerre jársz. Apple termékekkel szinkronizálható.

Drón gyerekeknek

A minidrónok közössége az egy tenyérnyinél is kisebb repülő masinák csoportja. Nagyon könnyűek, kamerával felszereltek, a menőbbeket telefonról lehet irányítani, és általában bent és kint is használhatók. A hatótávolságuk általában nem túl nagy: 20-30 méter, illetve, mivel könnyűek, a szél hamar megvicceli őket.  

A Parrot rengeteg drónt készít, köztük egy olyan, 55 gramm súlyú, gurulni és repülni is képes tenyérnyi minidrónt, ami tényleg elronthatatlan. Ez a Rolling Spider, mely mindhárom okostelefon platformmal kompatibilis.

Hasonló és újabb fejlesztésű a Parrot Airborne széria, a Night-nak világít a szeme, a Cargo pedig szállítani is tud. Nagyon simán és szépen repül, virgoncan fordul.  

 

Elit kategória

A pro kategóriába tartozó típusoknak gyakorlatilag nincsenek korlátai a nagy drónokhoz képest sem. Érdemes olyat választani, ami zökkenőmentesen vesz fel.

Nagy vetélytársa a Parrotnak a DJI. Ez egy kínai cég, ami elképesztő dolgokat csinál. Például ezt a kis túlzással minidrónnak nevezhető típust. Egyszerűen hordozható, hisz egy pici szütyőbe elfér,  a nagyobb változatnak (Mavic Pro) a lábait-szárnyait össze lehet csukni. Épp csak lelóg egy női tenyérről, az irányítóegységébe kell süllyeszteni a mobilodat, ez lesz a kezelőszerv panelje.

A Spark nem az olcsó drónok közé tartozik, de akár szörfözéshez, vitorlázáshoz, terepbringázáshoz is magaddal viheted, mert 50 km/órás sebességre képes és 720p-s valósidejű felvételeket továbbít 2km-re. És megvan az a tulajdonsága, hogy külső irányítás nélkül képes követni a mesterét.

A cikket a Telenor támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokaracsony.blog.hu/api/trackback/id/tr2713429865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RedCameleon 2017.12.05. 10:53:06

A DJI Sparknak szarnyait nem lehet osszecsukni.

Chariot33 2017.12.05. 10:59:07

Üzem és töltési idők?

legyetek 2017.12.05. 11:02:25

Elkezdtem gondolkodni, hogy mire is tudnék használni egy ilyet. Nem jutott eszembe semmi.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.12.05. 11:41:45

A rácsos drón amatőröknek jó ötlet, de kétlem, hogy tudná ezeket a képességeket.
A tengerparton a szél pillanatok alatt elfújja. A templomból meg (jogosan) kirakják az ilyen turistákat. Nem is értem, hogy hogy lehet egy drónt így reklámozni.

Provokat Úr 2017.12.05. 11:57:26

Figyi, értem én, hogy Hoover porszívóval takarítottál gyerekkorodban, de a drón neve Hover.

Mr. Neutron 2017.12.05. 12:35:38

Menőség ez, bárki bármit mond.

Hello Karácsony, üdvözlünk olvasó!

 

A december és a közeledő karácsony a boldog pillanatok mellett rengeteg feladatot és stresszt is tartogat számunkra. A Hello Karácsony ebben segít hasznos tanácsokkal és kikapcsolódást kínáló élményekkel. Szeretnénk az itt megjelenő tartalmainkkal minden nap segítséget nyújtani abban, hogy egy kicsit könnyebb és boldogabb legyen ez a néhány hét, származzanak blogunkról, vagy épp az Indexről, foglalkozzanak gasztronómiával, esetleg technológiai újdonságokkal.

Nincs december karácsonyi kalendárium nélkül. Oldalunkra a Telenor ajánlatai miatt is érdemes visszajárni, hiszen minden nap egy új meglepetés várja az okoseszközök és az online világ iránt érdeklődőket! 

Erről írunk