Öt téli túra az ünnepek között

Magyarországon erdők tekintetében kifejezetten jól állunk. A téli időszakban a természet egészen másképp látványos, mint nyáron, vagy épp az ősszel, de a természet varázsa ilyenkor is hat. A jó levegő, a csend és utána egy forró fürdő felér egy hét szabadsággal.

shutterstock_95627848.jpg

Fotó: Shutterstock - Téli Balaton - háttérben a Tihanyi-félszget

Néhány alapelv indulás előtt:


-Télen több nasit és vizet, teát vigyünk, mint azt gondolnánk.
-Szigorúan túracipő/bakancs, ha belevetnéd magad az erdőbe, és ugyanitt:
-Telefonra elemlámpa alkalmazás és túratérkép letöltése javallott.

Mátra

Közel két éve teljesen megújult Galyatetőn a turistacentrum és a kilátó. Előbbi egy nagyszerű bisztróval is gazdagodott, utóbbi pedig magasabb lett, és egy csupa beton, extravagáns, színes üvegtáblás, bár puritán bivakszállást kapott a tetejébe.

shutterstock_543770617.jpg

Fotó: Shutterstock - Téli kilátás

A Mátra mindig csodálatos, de télen a kilátás sokkal klasszabb, egészen messze el lehet látni a lombjukat hullatott fák között, érezni a beszűrődő napfényt. Több irányt is választhatunk a kék túrajelzés mentén vagy helyi szakaszokat. Talán a leglátványosabb - ha Galyatetőt választjuk kiindulásnak - a Mátraházát érintő 16 km-es körtúra - haladóknak. Illetve egy könnyedebb, de pont olyan szép túra végigsétálni a Galyavár-nyergen, ami viszont egy könnyebb, 12 km-es körtúra. Egyébként pedig meghódíthatjátok a Kékest is.

Zebegénytől Nagymarosig

Zebegény szerencsére nem egy világváros, viszont nagyon karizmatikus, és sok látnivalót tartogat. A Sárkány-domb – ami a helyi szállásadó szerint egy marhaság, mert annak semmi a köze a sárkányokhoz, csak a sárkányeregetők akasztották rá – sajnos egyre inkább beépül, de a kilátás így is lenyűgöző az Esztergom felé kanyarodó Dunával.

Nagymarost kevésbé kell bemutatni: ez az a hely, ahol energikusan fordul a folyó, és ahonnan a legjobban lehet látni a Visegrádi várat.

shutterstock_552687238_1.jpg

Fotó: Shutterstock - Téli Dunakanyar a Visegrádi várból

A két település között az erdőben mintegy 11 km-es túrát tehetünk – potenciális kitérővel a Julianus-kilátóhoz. Nem könnyű terep, a fele minimum kellemetlen emelkedő, keskeny ösvényekkel,  vízmosásokkal, viszont megéri, és legalább kimelegszünk.

Hévízi túra

Nem maradhat ki a téli Balaton, bár sajnos nem köthetjük össze egy kellemes strandolással. Vagyis dehogynem - Hévízen. A Hévízi-tó télen egy gőzölgő levesestálra hasonlít, olyan párás, 20 foknál is melegebb a termáltó vize.  A tavat 30 méter mélyről feltörő források táplálják, és a Hévíz-patakon keresztül, mint egy túlcsorduló lefolyón távozik a felesleg. Tanulságos, hogy a termáltó belépős, a patak pedig nem, így a helyiek a patakban fürdenek a tó helyett.

shutterstock_530559268_1.jpg

Fotó: Shutterstock - Vízitúrázók a patakon

Télen érdekesebb a képlet, mert ez a kis patak soha nem fagy be, így vízitúrákat szerveznek rá.  Idén november 28-án és december 9-én még karácsony előtt is kipróbálhatjuk. A patak mellett szép galériaerdő vonul végig, a patakban vízimadarak, vízinövények és vízililiomok között lehet evezni. De ugyanennek az útvonalnak természetesen van gyalogos megfelelője is, a parton.

 Igazi buddhista templom a Balatonnál

A hely brutáltúrája a Hévíz-Zalaszántó Sztúpa útvonal, ami 16 km hosszú, kegyetlen szintekkel tűzdelve (aki nincs edzésben, több részletben is legyűrheti). A Béke Sztúpa egyébként Közép-Európa legnagyobb buddhista szentélye, ami az erdő közepén magasodik, és a falu felől úgy néz ki, minta a fák fölött lebegne egy gigantikus keleti hőlégballon.

Villányi téli bortúra

Baranya megye déli része nagyon jó hely, még télen is. Villányban beszerezhetjük a karácsonyi tüzes vörösborokat, Bólyban a mézes puszedlit. Hatalmasakat lehet kirándulni, például a Szársomlyó hegyére, vagy csak élvezzük a szép falvakat és kisvárosokat a környéken. Megnézheted a Siklósi várat, a Vylyan borbirtokot, Kisharsányt, Palkonyát, a pincesort Villánykövesden. Majd Harkányban egy jó fürdőt is vehetsz.

a harkányi szőlőhegy / snowy vineyard

A posztot a Telenor támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokaracsony.blog.hu/api/trackback/id/tr9613461411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hello Karácsony, üdvözlünk olvasó!

 

A december és a közeledő karácsony a boldog pillanatok mellett rengeteg feladatot és stresszt is tartogat számunkra. A Hello Karácsony ebben segít hasznos tanácsokkal és kikapcsolódást kínáló élményekkel. Szeretnénk az itt megjelenő tartalmainkkal minden nap segítséget nyújtani abban, hogy egy kicsit könnyebb és boldogabb legyen ez a néhány hét, származzanak blogunkról, vagy épp az Indexről, foglalkozzanak gasztronómiával, esetleg technológiai újdonságokkal.

Nincs december karácsonyi kalendárium nélkül. Oldalunkra a Telenor ajánlatai miatt is érdemes visszajárni, hiszen minden nap egy új meglepetés várja az okoseszközök és az online világ iránt érdeklődőket! 

Erről írunk

süti beállítások módosítása